2025 június vége óta alkalmazandók az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat, számos terméket és digitális megoldást érintő akadálymentességi szabályok.

Az akadálymentességi szabályozás célja, hogy a meghatározott online szolgáltatások és termékek minden fogyasztó, így a fogyatékossággal élők személyek számára is hozzáférhetők legyenek. Az előírt intézkedések többek között a látásukban, hallásukban, kézi erőkifejtésben, mozgástartományban, kognitív vagy hangképzési képességeikben korlátozottakat, valamint a fényérzékeny személyek hozzáférését segítik.

Bár a kötelezettségek teljesítése elsőre többlettehernek tűnhet, de az akadálymentesítés egyben lehetőséget teremthet az ügyfélkör bővítésére, ügyfélelégedettség javítására is.

A magyar jogszabály részletes követelményeit az érintett termékek és szolgáltatások kialakításánál és fejlesztése során figyelembe kell venni. A szolgáltatóknak pedig az Általános Szerződési Feltételeiket (ÁSZF) tájékoztatást kell adniuk arról, hogy szolgáltatásuk hogyan felel meg az akadálymentességi követelményeknek.

A szabályok vonatkoznak például az e-kereskedelmi, lakossági banki, elektronikus hírközlési szolgáltatásokra, az e-könyvekre, ezen kívül a számítógépes hardverrendszerekre és a kapcsolódó operációs rendszerekre, okoseszközökre, számítógépekre, egyes játék és streaming eszközökre, önkiszolgáló terminálokra is. A megfelelésnek folyamatosnak kell lennie, akár korrekciós intézkedések révén.

Az akadálymentességet kötelező biztosítani, de ez nem eredményezheti a szolgáltatás lényegi tulajdonságainak alapvető módosítását. A megfelelés akkor sem követelhető meg, ha az aránytalan terhet jelentenek az adott gazdasági szereplőnek – kivéve, ha támogatást vett fel az ilyen fejlesztéshez. 5 éves türelmi időszak is vonatkozik egyes szolgáltatásokra.

A vonatkozó jogszabály igen hosszú és részletes listát ad a kötelezően alkalmazandó akadálymentességi követelményekről, amelyek közül kiemeljük a legfontosabb általános előírásokat:

  1. Tájékoztatás: közérthető és több érzékszervi csatornán érzékelhető tájékoztatást kell nyújtani a termék vagy szolgáltatás akadálymentességi jellemzőiről és a támogató funkciókkal ill. eszközökkel való interoperabilitásról.
  2. Honlapok és appok megfelelése: akadálymentesíteni kell az érintett szolgáltatók weboldalait és applikációit.
  3. Megfelelés dokumentálása: értékelni, dokumentálni és publikálni kell, hogy az adott gazdasági szereplő hogyan teljesíti az akadálymentességi követelményeket. A dokumentációt az adott szolgáltatás megszűnéséig, az aránytalan teherre vonatkozó értékelést 5 évig meg kell őrizni, és a szolgáltatás módosításakor, de legalább 5 évente frissíteni azt. Termékekre a piacfelügyeleti rendelkezések is vonatkoznak.
  4. Akadálymentes ügyfélszolgálat: az ügyfélszolgálatoknak, műszaki segítségnyújtó szolgálatoknak, közvetítő szolgáltatásoknak akadálymentes kommunikációs módokon kell tájékoztatást adniuk a termék, szolgáltatás akadálymentességéről és a segítő technológiákkal való kompatibilitásáról.
  5. Elektronikus kereskedelmi szolgáltatások: az értékesített termékek és szolgáltatások akadálymentességéről tájékoztatást kell adni, továbbá, ha a szolgáltatáshoz tartozik személyazonosítási, biztonsági és fizetési funkció, akkor ezeknek az akadálymentességét is biztosítani kell.
  6. Termékeket már eleve akadálymentesen kell megtervezni, és a működési, használati információkat és a csomagolást, a felhasználói felületet és funkciókat is akadálymentesíteni kell.

Az egyes termékekre és szolgáltatásokra ezeken felül külön szabályok is vonatkoznak. Az adatvédelmi előírásokat az akadálymentességnél is figyelembe kell venni. A munkavállalókat az akadálymentességet biztosító szabályokról oktatni szükséges.

Nem kell alkalmazni viszont az új szabályokat többek között a 2025. június 28. előtt rögzített időalapú médiára, videókra, diákra, továbbá az online térképekre, ha annak alapvető információi akadálymentesen elérhetők, ill. az archív honlap tartalmakra és appokra sem. Fontos, hogy a mikrovállalkozások is mentesek a szolgáltatásokra vonatkozó kötelezettségek alól (a termékekre vonatkozókat be kell tartaniuk). A vonatkozó szabványnak való megfelelés egyben az akadálymentességi követelmények teljesítését is jelenti.

Lehetséges szankciók: Akár az éves nettó árbevétel 5%-a lehet a bírság. Az akadálymentességi előírások be nem tartása emellett fogyasztóvédelmi ellenőrzésekhez és felszólításokhoz is vezethet. Több ellenőrző hatóságot is kineveztek, pl. az NMHH-t és a fogyasztóvédelmi hatóságokat.

Mindezek fényében az ÁSZF frissítése nem csak jogi feladat, hanem üzleti stratégiai lépés is. Egy átlátható, mindenki számára elérhető szolgáltatás erősíti a versenyképességet a digitális térben, ahol a figyelem és a felhasználói élmény számít a legtöbbet – az ÁSZF módosítása pedig egy lépés ennek elérése felé.

A fentiekkel kapcsolatos kérdés, esetén vagy egyes szolgáltatásokra vonatkozó részletes információ érdekében irodánk szívesen áll rendelkezésére.

Jelen összefoglaló célja, hogy a témájában általános jellegű tájékoztatást nyújtson és nem minősül jogi tanácsadásnak vagy jogi véleménynek. Amennyiben jogi kérdése merülne fel vagy további információra lenne szüksége, kérjük, vegyen igénybe jogi tanácsadást.